Dr. Stark Róbert

Dr. Stark Róbert kisállatklinikus és lógyógyász specialista szakállatorvos

1994-ben szereztem meg a diplomámat. Első munkahelyemen – az Állatorvostudományi Egyetem Üllői Tangazdaságban – hosszú évekig a szakma különböző területeit ismerhettem meg: foglalkoztam gazdasági haszonállatokkal, lovakkal és kecskékkel is. Közben megnyitottam a saját kis rendelőmet Vecsésen, és a mindennapi munka mellet két szakállatorvosi diplomát is szereztem. Vecsésen főként kisállatpraxisban tevékenykedem, praxisvezetőként. Jelenleg 4 állatorvos és 4 asszisztens dolgozik még a praxisban. Ezen kívül még ló szaporodás biológiával is foglalkozom, idényszerűen, valamint haszonállat is akad még a periférián. A Pest megyei szervezetben megyei és országos küldött vagyok, több ciklus óta. Fontosnak tartom az állatorvosi ellátás, a szakmai színvonal – a kor elvárásaihoz, és a saját igényeinkhez igazodó – folyamatos emelését: sok az új feladat a munkaadók számára is, és fontos megfelelni a jelen kor kihívásainak is – ezért csatlakoztam a MÁOK RESTART 2020 csapatához, mert ebben is közösek a céljaink. Remélem, a kamarai munkámban eddig szerzett tapasztalataimat a jövőben is tudom kamatoztatni: megyei küldött és országos küldött jelöltként indulok.