Dr. Tretter Olga

2010-ben szereztem meg állatorvosi diplomámat Budapesten. Már az egyetemi képzés alatt, másodéves korom óta a mindennapjaimat kisállatrendelőben töltöttem, sosem volt számomra kérdés, hogy klinikus állatorvos szeretnék lenni. Végzés után két évet Balatonalmádiban a Lutra Állatorvosi Rendelőben, majd 2012-2015 között Angliában dolgoztam.

Az angol tapasztalatok nagy hatással voltak rám, és 2015-ben azzal az elhatározással költöztem haza Magyarországra, hogy kint megszerzett tudással felvértezve, itthon is a lehető legmagasabb szintű állatorvosi ellátást fogom nyújtani a betegeimnek és gazdáiknak. 2015-2018 között a Trovet Andrássy úti rendelőjét vezettem (Körönd Állatorvosi Rendelő), ahol rendelő fejlesztése, a fiatal kollégák és hallgatók mentorálása mellett elsősorban fogászati és szájsebészeti beavatkozásokat végeztem. 2018-ban társammal megnyitottuk a Caladriust (Magyarország első, iCatCare által is akkreditált macskabarát rendelőjét), melyben már szinte kizárólag referált betegek fogászati és szájsebészeti kezelését végeztem.


A kamarai tevékenység iránt Angliából hazaköltözve kezdtem el először érdeklődni. A MÁOK Praxisvezetői Tagozatának (MÁOK-PVT) alapító és vezetőségi tagja vagyok. A MÁOK-PVT-ben zajló közös munka során tapasztaltam meg azt, hogy lehet személyes befolyásom arra, hogy a magyar állatorvosi közösség, szakma fejlődjön. Hiszem, hogy a kisállat-fogászatban (és bármely egyéb szakterületen) a közös munka, kölcsönös tisztelet, a tudás megosztása, a közös szakmai fejlődés jelenti az utat a jövőbe. Ugyanígy vallom, hogy egy megújult, gyökereit ismerő, hagyományait megőrző, de a mai kor elvárásaihoz alkalmazkodó, szolgáltató kamara segíteni tudja a tagságot ebben a fejlődésben.